Elnöki üzenet

Elnöki üzenet a Magyar Ingatlan-gazdálkodók Szövetsége tagjainak

Tisztelt Tagtársak, Kedves Barátaim!

A Magyar Ingatlan-gazdálkodók Szövetsége 2023. május 15-én megtartotta éves rendes és egyben tisztújító közgyűlését. Nagy megtiszteltetés és egyúttal felelősség is számomra, hogy a tagság bizalmat szavazott számomra és 2025. májusáig megválasztott a MIGSZ Elnökének. Engedjétek meg, hogy röviden bemutatkozzam, valamint megosszak néhány gondolatot az új Elnökség céljairól.

Több mint 30 éve foglalkozom ingatlan- és vagyongazdálkodással részben, mint építész, részben, mint mérnök-közgazdász. Ez alatt az idő alatt sok tapasztalatot szereztem ezen a területen és szilárdan hiszem, hogy az ingatlangazdálkodók közössége kulcsszerepet játszik az iparágunkban.

2018 óta vagyok a MIGSZ Elnökségének tagja. Az elmúlt öt év sok kihívás elé állított mindannyiónkat, így a Szövetséget is. Mire az Elnökség elkezdte érdemi munkáját, rendbe tette a Szövetség adminisztrációját és konszolidálva anyagi helyzetét, megtartotta nagysikerű éves konferenciáját Debrecenben, kitört a Covid-járvány. A rendkívüli intézkedések napi munkánkat is nagyon megnehezítették, de a Szövetség személyes kapcsolattartáson alapuló tevékenységét szinte ellehetetlenítették.

Köszönet azoknak a tagjainknak, akik ebben a nehéz helyzetben is a Szövetség tagjaiként, azt erősítve, folytatták a munkát.

A járvány még el sem tűnt az életünkből, amikor az orosz-ukrán konfliktus, majd az energiaválság kezelése és ennek az ingatlangazdálkodásra gyakorolt hatása kötötte és köti le szinte minden energiánk. Tagadhatatlan, hogy ezen kihívások mellett a Szövetségben folytatandó munkára kevesebb energia jutott és ez sokunkban hiányérzetet okozott, sajnos csalódást is keltett. Annál nagyobb most a felelősségünk és a tettre készségünk, hogy megbirkózzunk az előttünk álló kihívásokkal és izgalmas feladatokkal.

A Magyar Ingatlan-gazdálkodók Szövetsége 1995 óta az ingatlanokkal foglalkozó szervezetek és szakemberek egyik meghatározó társadalmi szervezete. Elnökségem alatt elsődleges célom, hogy a közösségi együttműködés továbbfejlesztésével és a tagság körében már meglévő és folyamatosan bővülő tudás megosztásával, az alkalmazható és kialakított „jó gyakorlatok” átadásával erősítsem a Szövetséget. Hiszem, hogy ez hozzásegíti tagjainkat munkájuk a jelenleginél is hatékonyabb és eredményesebb ellátásához. Együttműködésünkkel és közös tudásunkkal az iparágunkat érintő régi és új kihívások könnyebben áthidalhatóak.

A szakmaiság mindig is a munkám alapja volt, így szeretném növelni az egyesületünk szakmai presztízsét, elősegíteni a hazai és nemzetközi partneri kapcsolatokat az ingatlan iparág szereplőivel.

Az Elnökség megválasztott tagjaival Csarnó Zsuzsánnával, Erdei Edittel, dr. Gutay Zoltánnal, dr. Halmai Gyulával, Kéri Zoltánnal, Pais Kornéllal és Szabó Szilárddal együtt – akik vállalták velem az előttünk álló nem kis feladatot – szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik bizalmukat és támogatásukat kifejezve, ránk szavaztak. Elkötelezettek vagyunk a Szövetség sikere és fejlődése iránt, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Magyar Ingatlan-gazdálkodók Szövetsége egy erős és hatékony közösség legyen.

Tisztelettel,

Barts J. Balázs

Magyar Ingatlan-gazdálkodók Szövetsége Elnöke